Antonio Bonfini itáliai származású humanista tudós és történetíró 1488-ban, Mátyás király megbízásából kezdett bele monumentális műve, a Rerum Hungaricarum decades („A magyar történelem tizedei”) megírásának. 

A krónika összeállítása rendkívül nagyívű vállalkozás volt, hiszen Bonfini a misztikus eredettörténettől egészen a saját koráig dolgozta fel benne a magyar történelmet, számos különböző forrásból merítve. A reneszánsz szellemben készülő alkotáshoz ókori szerzőktől, 10. században élt longobárd krónikaírótól, de még Thuróczy Chronica Hungarorumából is merített inspirációt. 

Mátyás király halála után II. Ulászló is elismerte és támogatta Bonfinit, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal haladva, 1497-ben fejezte be véglegesen munkáját. A mű olyannyira mértékadóvá vált, hogy egészen a 18. század végéig alapvetően meghatározta az európai tudományosság magyar történelemről alkotott képét.

Könyvtárunk féltve őrzött Bonfini-kötete jelentős kultúrtörténeti értéket képvisel, melynek provenienciája egészen a 16. századig nyúlik vissza. A könyv útja Johann Georg von Werdenstein augsburgi kanonok többezres könyvtárából indult, később Patachich Ádám mérnökének, Kronovetter Lipót Antalnak a magángyűjteményéből vezetett az érseki könyvtárba. 

Ez a Bonfini művének első három dekádját tartalmazó, 1545-ben megjelent bázeli kiadás nem csak azért különleges, mert ez volt a mű első német nyelvű kiadása. A példányunk számos gyönyörűen színezett, ismeretlen mester által készített fametszetes illusztrációval szemlélteti a történelem különleges - és sokszor igen véres - fejezeteit.  Jelen válogatásunkban három ilyen illusztráción keresztül elevenítjük fel a hozzájuk kapcsolódó történeteket:

1. - Attila végzetes násza:

Bal oldalon: Attila hun király házasságot köt utolsó feleségével, a germán származású Ildikó (Krimhilda) hercegnővel. 
Jobb oldalon: már patakzik orrán és a száján a vér, miközben Ildikó jajveszékel a király tanácsadóinak jelenlétében. 
Egyes feltételezések szerint Attilát Ildikó mérgezte meg és ha ezt vesszük alapul, a hercegnő viselkedése az illusztráción egy Oscar-díjra is érdemes színjáték lehet.  


2. - Orseolo Péter híveinek kálváriája:

Orseolo Péter uralkodása során legfőképp azzal vívta ki a magyar főurak ellenszenvét, hogy helyettük a németeket favorizálta a kormányzásban. A származása miatt is idegenszívűnek tartott királlyal szemben táplált elégedetlenség 1041-ben felkelésben bontakozott ki, az összeesküvők által elkövetett eseménysort pedig a fenti illusztráció részletesen szemlélteti: 

bal szélen: A király egyik legfőbb bizalmasának és tanácsadójának tartott Budát (akinek „szakállas” volt a gúnyneve), ízekre szedték,

jobb szélen: Buda két fiát megvakították,

középen: Sebest, aki a hagyományok szerint személyesen vakította meg Vazult, kezét és lábait levágva véreztették ki.
A király többi hű alattvalóját pedig vagy megkövezés által, vagy vasszegekkel átütve veszejtették el. Orseolo Péter nem várta meg - a feltételezhetően hasonlóra tervezett -sorsát, III. Henrik német-római császárhoz menekült.

El tudjuk képzelni, hogy ezek után milyen indulatok gerjedhettek Orseolo Péterrel szemben, amikor 1044-ben visszatért és ismét elfoglalta a trónt. Nem is kerülhette el a sorsát, 1046-ban őt is megvakították, uralkodásának ezzel végérvényesen leáldozott. 


3. - III. Béla, a rendteremtő:

Bonfini krónikájának tanúsága szerint III. Béla trónra lépését megelőzően olyannyira elharapódzott a tolvajlás, rablás és gyilkosság a királyságban, hogy az új uralkodónak rendeletileg kellett gondoskodnia a „tisztességes életmódról”. 
Béla a normákat megszegőket vasmarokkal utasította rendre, gyakran a fenti illusztráción is megfigyelhető, nem túl barátságos módszerekkel állítva helyre a törvényes rendet (kerékbe törés, akasztás, lefejezés).
Blogcimke
antikva
F.B.