Az ősi gyógyítókultusz mindenütt együtt járt a vallási kultusszal. Az ószövetségi zsidóság hitt abban, hogy az egészség és betegség egyaránt Istentől van. Kezdetben valószínűleg meg sem próbálkoztak a gyógyítással. Később minden bizonnyal egyiptomi hatásra – kialakult a gyógyítók csoportja, akik között sebkezeléssel, bőrbajok gyógyításával, gyógyfüvekkel foglalkozók éppúgy voltak, mint kenő-masszírozó emberek, ráolvasással, kézrátétellel gyógyítók. Mózes több mint hatszázhúsz törvényt alkotott, amelyekkel az élet minden területét szabályozta. Nem maradhatott ki ezek közül a közegészségügy, a tisztálkodás, a tábori egészségügy és még egy sor más higiénés rendszabály sem.

A kiállítás bevezető részében a könyvtár Biblia gyűjteményéből válogatva 15-16. századi fametszetek jelenítik meg a Szentírás betegségleírásait, gyógyszereit, gyógymódjait, a gyógyászattal kapcsolatos bibliai képeket. Anton Koberger nürnbergi nyomdász 1483-ban kiadta a Biblia Germanicát, amely több mint 100 fametszetet tartalmaz. A képek nagy hatást gyakoroltak a későbbi bibliaillusztrátorokra és ez különösen a német Bibliákban fedezhető fel.

A Lyonban 1543-ban sok nyelven kiadott verses bibliai összefoglalót Ifj. Hans Holbein metszetei díszítik (Historia Veteris Testamenti icones). Ritka és lenyűgöző német reneszánsz fametszetes könyv az 1540-ben Augsburgban kiadott Der Teutsch Cicero, rengeteg illusztrációval, amelyek közül sokat kifejezetten ehhez a műhöz készítettek. Metszetei nagyon híresek. A kötetben a bibliai jelenetek között az ószövetségi Jób bőrbetegségét is ábrázolták.

A Szentírás könyveit, emblematikus jeleneteit ábrázolja az először 1748-ban, Augsburgban a Klauber nyomdában kiadott Historiae Biblicae Veteris et Novi Testamenti című kötet. Johann Jacob Scheuchzer (1672-1733) Physica Sacra című műve illusztrált bibliai természetrajz, közel ezer rézmetszettel illusztrálva. A kötet rézmetszetein a fertőző betegek vizsgálata, elkülönítése látható. A betegeket papok vizsgálták és a közösség védelmét szem előtt tartva megállapították a tisztátalanságot, illetve a betegség elmúltát. Vakok, bénák, leprások, megszállottak, más betegségekben szenvedők gyakran bukkannak fel az Újszövetség történeteiben. A betegeket, szenvedőket gyógyító Jézust megörökítő metszetek mellett bibliai gyógynövény ábrázolások, leírások egészítik ki a bibliai orvoslás bemutatását.

Hieronymus Bock német botanikus, orvos, a „gyógyfüvek atyja”. 1551-ben megjelent fametszetekkel illusztrált könyvében részletesen leírja a gyógynövényeket és orvosi hasznukat is részletezi. Bock növényleírásai között található a mandragóra képe színezett metszeten. A mandragóra volt talán az egyetlen mágikus növény, amelyet a bibliai időkben is nagyra becsültek. Prospero Alpino olasz orvos, botanikus részletesen tanulmányozta az egyiptomi és földközi-tengeri növényvilágot. Az egyiptomi növények könyve című 1592-ben megjelent munkájában a balzsamfa metszete látható. Josephus Flavius leírta, hogy Jerikó környékén kiterjedt pálma- és balzsamcserje ültetvények voltak. Ezek termését felhasítva, illatos folyadékot nyertek, amelyből kenőcsöt készítettek.

Az ókori egyiptomi orvoslásról a legrégebbi írásos feljegyzések feltárták, hogy milyen hihetetlenül átfogó megközelítést alkalmaztak a fáraók korában a betegségek kezelésére. Ezekben az időkben a tudomány, a mágia és a vallás egy egységet alkotott. Az egyiptológia tudományának legkorábbi forrásműveiben (L. Pignorius: Characteres Aegyptii, Frankfurt, 1608.; A. Kircher: Sphinx mystagoga, Amsterdam, 1676; B. Montfaucon: L’antiquité expliquée, Paris, 1722.) látványos metszeteken ábrázolták a mumifikálást, a sírkamrák falán talált festményeket. Ezek az ábrázolások örökítették meg a gyógyászat ősi egyiptomi istenének, az íbisz (madár) fejű Thotnak, az írnokok, a tudósok és az orvosok istenének a képét. A mumifikálás mélyreható és alapos tudással vértezte fel az eljárást végzőket, a sebészek megismerkedtek a mumifikálás szentséges eljárásával, mielőtt figyelmüket az élőkre irányították volna.

Az egyiptomi orvoslás ismeretanyagát a görögök integrálták és a hippokratészi orvostannal megvetették az európai medicina alapját. Kr.e. 8. században megszületett Homérosz két eposza, az Iliász és az Odüsszeia, melyben az európai orvoslásra vonatkozó első utalások találhatók. Homérosz Iliászának 1524-es velencei kiadása Aldus Manutius, a neves humanista nyomdászmester, a modern kisalakú könyv és a kurzív betűtípus megalkotójának műhelyében készült görög nyelven. Az időszámításunk előtti 5. században kezdetét vette a gyógyítás istenének, Aszklépiosznak az imádása, akinek tiszteletére gyógyító szentélyeket építettek.

A Kr. e. 460 körül született Hippokratészt a modern orvostudomány atyjának tekinti az utókor, az ókorban egyenesen Aszklépiosztól, a gyógyítás istenétől származtatták. Ő volt az, aki Görögországban forradalmasította az orvoslást – elválasztotta azt a filozófiától és a vallástól, ezáltal önálló hivatássá tette. A Corpus Hippocraticum (Hippokratész gyűjtemény) számos betegség legkorábbi és legrészletesebb vizsgálatát tartalmazta. A Gyűjteményben Hippokratész több tanítványának a munkája is benne van, sőt még korábbi hagyományokat őrző részek is, valamint későbbi hozzátoldások. A Corpus Hippocraticumot kommentárok segítségével többen is felhasználták, elsősorban Galénosz kommentárjaival (Hippocratis Aphorismi cum Galeni commentariis… Strassburg, 1527.)