Ulisse Aldrovandus: Monstrorum historia
Bononia: Nicolaus Tebaldius, 1642.

Ulisse Aldrovandus (1522-1605) itáliai reneszánsz természettudós és orvos. A világ egyik első természettudományi múzeumának anyagát ő gyűjtötte össze. Leginkább az állatok, növények és ásványok körében végzett rendszeres és pontos megfigyeléseiről nevezetes. Népszerűségének köszönhetően 1561-ben a „simplicia”, az „egynemű gyógyanyagok” tanárává is kinevezték, ettől fogva már hivatalosan is oktathatta a bolognai egyetemen a természettudományt, vagyis a zoológiát botanikát, ásványtant. Noha igazán jelentős felfedezéseket nem tett, muzeológusi, oktatói és tudományszervezői tevékenysége, nem beszélve hatalmas, összefoglaló művéről, óriási hatást gyakorolt az európai, késő-reneszánsz természettudományra. Emellett a közegészségügy, az embriológia és a gyógyszertan egyik úttörőjeként is számon tarthatjuk. Aldrovandus hihetetlenül sokat írt, bár életében „csak” négy folio kötete jelent meg. Főbb munkái: Ornithologia (Madártan) (1600), De animalibus insectis (A rovarok) (1602) De relinquis animalibus exsanguibus (Az egyéb vértelen állatok)  (1606), Monstrorum historia (A szörnyszülöttek leírása) (1642). Noha e szövegek állításait Aldrovandus maga is gyakran kétségbe vonja, kritikája többnyire nem tartalmi, hanem filológiai indíttatású. A mai olvasó számára igen rokonszenves lehet, hogy Aldrovandus a különféle, egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményeket és információkat becsületesen közzéteszi és a „dokumentumokat” (ha nem is a tényeket) feltétlenül tiszteli. A középkori-koraújkori tudós számára ugyanis az igazságnak három forrása létezett: a valóság, a logika és végül tekintélyek szava – a háromból azonban mindenképp ez utolsó nyomott legtöbbet a latban. A 16–17. századi tudományos gondolkodás legnagyobb eredménye éppen ennek az értéksorrendnek a változása volt – Aldrovandus esetében e folyamat még éppen csak elkezdődött.