„Túlélők a könyvtár polcain”

Fejezetek a rovarkártevők elleni küzdelem évszázados kalocsai történetéből.

…ha ezen gonosznak minél előbb akadály nem tétetik, sok könyv rövid időn belül egészen használhatatlanná válik…

Ezek a sorok nem egy posztapokaliptikus regényből származnak, hanem egy 19. századi könyvtáros kétségbeesett segélykiáltásából. A rovarok – csendben, következetesen és könyörtelenül – ugyanis már több mint 180 éve fenyegetik könyvtárunk értékes állományát.

Dohánylevelek a könyvek között

A történet 1846-ban kezdődik, amikor Sörös Imre érseki könyvtárnok aggodalommal írt levelében figyelmezteti főpásztorát, Nádasdy Ferenc érseket a könyvmolyok pusztítására. A megoldás? Egyszerű, mégis zseniális: dohányleveleket rejteni a könyvek közé. A módszer korabeli hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a könyvek lapjai közé helyezett „illatos” csapda a rendszeres portalanítás része lett.

Gázfelhők és tanácstalanság – az 1956-os invázió

Pontosan 110 év telt el az első dokumentált kártevőészlelés óta, amikor 1956. áprilisában Szommer Károly érseki tanácsos és főkönyvtáros ijedten vette észre: a könyvtár polcai között újra elszaporodtak a rovarok. 
 

Nem tétlenkedett – gyors és határozott lépéseket tett. Szakértői véleményt, szakirodalmat és gyakorlati segítséget kért, és két, akkoriban neves szakemberhez fordult levélben: Miszti Lászlóhoz, a Pécsi Egyetem könyvtárának igazgatójához, valamint Sebestyén Gézához, aki akkor a Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának osztályvezetője volt, s később az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyetteseként vált ismertté.

Szommer nemcsak tanácsokat kért, hanem egy levélben részletesen beszámolt a helyzetről is. Az érseki könyvtárban már látható jelei voltak az újabb inváziónak, ezért sürgősen lépni kellett. A javasolt megoldás a kor technikai lehetőségeinek megfelelően a ciklon-gázos rovarirtás volt, amit a Déldunántúli Takarító és Féregírtó Vállalat hajtott végre. Azonban a ciános kezelés sem hozott végleges megoldást – az élősködők tovább éltek és szaporodtak.

Egy évvel később, 1957. márciusában, Szommer Károly levélben értékelte az előző évi ciánozás eredményét az Érseki Hatóság felé. Jelentésében így fogalmazott:

    „A múlt évi ciánozás a kártevőket csak részben pusztíthatta el, mert ismételten találtunk azóta is eleveneket. Tehát a ciánozást ki nem elégítőnek kell mondanom.”

Majd hozzáteszi:

    „Szerény véleményem szerint gyökeres orvoslást csak ezeknek újrakötése adna, vagy pedig egyenkinti fertőtlenítésük… Általában pedig minden könyvet el kellene helyéről mozdítani, letörölni és helyüket is portalanítani. Azt hiszem, a könyvek legnagyobb része évtizedek óta porosodik egy helyen. Így a kártevők zavartalanul elszaporodhattak és pusztíthattak.”

Új korszak a kártevők elleni harcban – az 1980-as évek tudományos fordulata
 

Az 1980-as évek közepére ismét súlyosbodni kezdett a rovarkártevők problémája. A ciános kezelések korlátozott hatékonysága, az állomány porosodása és a környezeti tényezők hatására újabb intézkedések váltak szükségessé.1986. június 30-án Nagygyörgy László, a könyvtár prefektusa írásban fordult Patay László zoológushoz. A cél: pontos szakvéleményt szerezni a fertőtlenítés szakszerű és hosszú távon hatékony módjáról. Tudományos javaslat – négyszeri fertőtlenítés évente. Patay László válasza világos volt és tudományosan megalapozott: a teljes könyvtári állomány kártevőmentesítése csak több évig tartó, rendszeres fertőtlenítéssel biztosítható. A helyzet sürgősségét Ijjas József érsek is felismerte. 1986. november 3-án kelt hivatalos levélben értesítette az Országos Katolikus Gyűjteményi Központot, hivatkozva Patay László szakvéleményére, és nyomatékosította:

    „Megjegyezni kívánjuk, hogy a fertőtlenítés igen időszerű és sürgető, hiszen az utolsó, mintegy 3 évtizeddel ezelőtti fertőtlenítés óta a rovarkártevés veszélyessé vált a gyűjtemény állagára nézve.”

Az ügy komolyságát jól jelzi, hogy a fertőtlenítés teljes költségét – éves szinten 116.000 forintot – végül az akkori Művelődési Minisztérium vállalta magára az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ közbenjárására. Ez lehetővé tette, hogy a könyvtár azonnal megkezdhesse az ütemezett mentesítéseket. A rovarirtás módszere az ún. füstöléses fertőtlenítés lett, amely a kártevők elleni védekezés egyik legelterjedtebb és leghatékonyabb eljárásává vált a hazai műemlékkönyvtárakban is. Az 1980-as évektől kezdődően, kisebb megszakításokkal, évente két alkalommal került sor rovarírtásra a könyvtárban. 

A 21. század elején a rovarírtás már nem volt elegendő. A hosszú évtizedeken át tartó pusztítás nyomai jól látszottak a könyvek lapjain, kötésein, gerincein. A por, a páratartalom, a rovarkártevők és a fizikai elhasználódás komoly nyomokat hagytak a gyűjteményen – különösen a legértékesebb darabokon. Ezért 2002-ben elindult a könyvtár történetének egyik legátfogóbb állományvédelmi programja, melyet szakrestaurátorok közreműködésével, a helyszínen kezdtünk meg. A cél nem csupán a fertőzött könyvek konzerválása volt, hanem az, hogy a pótolhatatlan műtárgyértékű kötetek ismét elnyerjék eredeti állapotukat.

Eredmény: a múlt újra kézzelfoghatóvá vált

A restaurálás eredményeképp a Patachich-, az ősnyomtatvány- és a Kollonich-gyűjtemény, mintegy 30.000 kötet visszanyerte eredeti szépségét. A sokáig sérülékeny, veszélyeztetett állomány immár kutathatóvá, bemutathatóvá vált. A korábban pusztulásra ítélt könyvek újra a tudományos élet részei lehetnek. A munkálatok eredménye nemcsak esztétikai és tudományos, hanem örökségvédelmi jelentőségű is: a 18–19. századi magyar könyvgyűjtés egyik legfontosabb lenyomatát sikerült megmenteni az utókor számára.
 

És ma? A küzdelem nem ért véget

Bár a legnagyobb veszélyt sikerült elhárítani, a rovarírtás és állományvédelem ma is folyamatos feladat. A könyvtárban évente kétszer végeznek füstöléses fertőtlenítést és az állomány szisztematikus átvizsgálása ma is tart. A megelőzés, a klímaszabályozás, a pormentesítés és az időszakos konzerválás mind részei annak a csendes, de kitartó munkának, melynek célja: megőrizni a múltat a jövőnek.